Visszatérnek az iskolai ingyenebédek, de feltétellel

A parlamenti választási kampányra ráforduló szlovák parlament – egy bizarr, villámgyors törvénykezési folyamat végén – ismét bevezette az ingyenebédet minden alapiskolás, ill. az óvoda utolsó osztályába járó gyerek számára. A kormánypárti képviselők ezzel végre orvosolták a jelenlegi választási időszakban elkövetett egyik legnagyobb baklövésüket, amely a támogatott ebédek 2020-as eltörlése volt. Ez a fejlemény pozitív, azonban a képviselőknek sajnos sikerült elrejteniük a törvényben egy taposóaknát, amire a gyerekek és az iskolák egyaránt ráfizethetnek a következő időszakban.Első nekifutásMaga az ingyenebéd intézménye 2019-ben, még az előző kormányzati garnitúra idején került először bevezetésre. Az intézkedés célja az azelőtt fennálló, problémákkal tűzdelt rendszer helyettesítése volt. Ezelőtt az ingyenebédek csak azoknak a gyereknek jártak, akik hátrányos helyzetű (segélyezett) családokban éltek, ezen felül pedig azokban az iskolákban, ahol a hátrányos helyzetű gyerekek aránya meghaladta az 50 százalékot, minden gyerekre kiterjedt a támogatás. Ezzel a rendszerrel több probléma is volt. Nem számolt a szerény körülmények között élő, de hivatalosan nem segélyezett családokban élő gyerekekkel. Ellentéteket szült a kedvezményezett és az abban nem részesülő gyerekek szülei között. Az iskolákra ráadásul nagy adminisztratív terhet rótt a gyerekek jogosultságának havi szintű kategorizálása. Előfordult, hogy egy iskola az egyik hónapban még megütötte az 50 százalékos határt, a következőben nem, majd a harmadikban újra igen. A 2019-ben bevezetett rendszer minden gyereknek biztosította az ingyenebédet, még pontosabban: az 1 euró 30 centes ebédtámogatást. A támogatás minden egyes gyereknek automatikusan járt, kérvényezés és különbségtétel nélkül. Az intézkedés hatékonysága a hatályos szociális intézkedéseket értékelő kormányzati elemzők szerint nagyon magas volt. Javította a gyerekek iskolalátogatási kedvét és iskolai teljesítményét, ápolta a különböző hátterű gyerekek közötti kapcsolatokat (hiszen mindannyian együtt ebédeltek) és egy platformra hozta a szülőket, akiknek már nem kellett irigyelniük a többi gyereknek nyújtott támogatást, ha egyszer mindenki automatikusan ugyanazt kapta. És persze a legfontosabb: mivel minden gyerek automatikusan hozzájutott a napi meleg ebédhez, garantáltan egyetlen gyerek sem maradhatott éhes.Nincs ebéd ingyenKét oka is volt, hogy a Matovič-kormány 2020-ban mégis az intézkedés eltörlése mellett döntött. Az első ezek közül kifejezetten politikai: az ingyenebédeket már csak az intézkedés neve okán is könnyű volt baloldali populizmusként, felesleges, pazarló szakpolitikaként beállítani. A másik pedig az, hogy ha a támogatás mindenkit érint, úgy a gazdag gyerekek is ingyen kapják az ebédet, ami többeknek pazarlásnak tűnhetett. Véleményem szerint viszont az, hogy a módosabb családok gyerekei is hozzájutnak a támogatáshoz, elfogadható melléktermék egy olyan rendszerben, ahol mindenki más is garantáltan hozzájut a kosztjához.Ingyenebéd felmelegítveAz első hírek az ingyenebédek visszatéréséről 2022 végén ütötték fel a fejüket, a hatalmas infláció és drágulás okán. Mondjuk ki nyíltan: akkor, amikor már a középosztálybeli családoknak is elkezdett problémát jelenteni a gyerekek étkeztetése. Ők pedig már sokkal érdekesebb választói célcsoport, mint a szegényebbek és a nyomorgók. Az ő problémáik látszólag nem mozgatták meg a képviselők képzeletét. Nemcsak a szándék, de maga a törvénykezési folyamat is szégyenletes volt: ez a mintegy évi 100 millió eurót igénylő intézkedés képviselői indítványként, második olvasatban, salátatörvényben, társadalmi vita és véleményezés nélkül, egy hasonló ellenzéki javaslat házszabályellenes mellőzésével került elfogadásra. Az újonnan elfogadott ebédeltetés nagyon hasonló a 2020 előtt állapothoz, néhány fontos kivétellel. Mostantól az ebédtámogatás a gyerekek után járó adóbónusszal egyidejűleg is igényelhető lesz (ez eddig vagy-vagy volt). Emelkedett a támogatás összege is, a már említett 1 euró 30 centről különböző sávokban 1 euró 40 centtől (az óvodásoknál) 2 euró 30 centig (a felső tagozatosoknál). Ez egy üdvözlendő lépés, hiszen a támogatás összege az infláció okán már nem volt megfelelő. Még jobb lett volna a támogatás összegének valorizálása, azaz hogy egyszeri emelés helyett a képviselők a mindenkori fogyasztói kosár értékéhez kapcsolták volna. Így automatikusan emelkedhetett (vagy csökkenhetett) volna a támogatás összege az országos élelmiszerárakkal összekapcsolva.Kérvénnyel és pecséttelA képviselőknek azonban sikerült a törvénybe belecsempészni egy káros újítást is. Ez pedig az, hogy a szülőknek mostantól hivatalosan, írásban kell értesíteniük az iskolát arról, ha igénylik az ingyenebédet a gyerekük számára. Ez azért nagyon problematikus, mert a teljes körű ingyenes ebédeltetés egyik fő előnye pont annak automatikussága volt. A szülőnek nem kellett tennie semmit, az iskolának nem kellett kategorizálni a gyerekeket, egyszerűen csak bejelentette azok számát és megkapta a vonatkozó támogatási összeget. A most bevezetett, új adminisztratív feladat főleg azoknak a gyerekeknek okozhat gondot, akiket a szüleik elhanyagolnak, nem figyelnek oda rájuk eléggé. Ha ezek a szülők nem kérvényezik az ebédet, akkor azt a gyermek nem kapja meg ingyen, és ez pont azokat érinti majd, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a támogatásra. Ráadásul ez teljesen felesleges adminisztratív „papírozásra”, a gyerekek jogosultságának írásbeli kitárgyalására kényszeríti a szülőt és az iskolát egyaránt. Nyilvános vita híján maximum találgathatunk, mi vezethette a törvényhozást ennek a változásnak a bevezetésére. Végeredményben a kormányzati képviselőknek sikerült a 2020-as hibájukat orvosolniuk, és két év kihagyás után mostantól csaknem minden gyerek hozzájuthat az ebédtámogatáshoz. (Hozzátenném, az SaS párt képviselői, akik 2020-ban talán a leginkább ágáltak az ingyenebédek ellen, ideológiai okokból most nem szavaztak az ebédeltetésre. A konzisztencia jó tulajdonság, de talán kevésbé hasznos akkor, ha valaki a korábbi hibáját védi teljes erőből.) Sikerült azonban „találni” egy módot arra, hogy az „oda nem figyelő” szülők gyermekeinek ebédjét újra veszélybe sodorják. Remélhetőleg ezt a negatív innovációt a jövőben sikerülhet egy módosító javaslattal eltávolítani a törvényből. Hasonlóan remélem azt is, hogy az ingyenebédek témája ezzel lezárul, és már soha többé nem kell visszatérnünk rá. Talán most már kimegy a divatból a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekek ebédjeivel való zsonglőrködés, és végre sikerül közösen egy olyan országot megálmodnunk, ahol egyetlen gyerek sem fog éhesen kiesni a padból csak azért, mert a szülei nem hoztak az iskolába egy aláírt és lepecsételt hivatalos étkeztetési kérvényt.

prejsť na článok

Az iskolai szegregációért nagy árat fizethetünk. Inkább tegyünk ellene

Szlovákiát bíróság elé citálta az Európai Bizottság (EB) a roma gyerekek iskolai szegregációjának okán. Maga az eljárás már 2015 óta tart, de az elmúlt három év kormányzati passzivitása okozta azt, hogy az EB már a bíróságra bízná a kérdés megoldását. Az

prejsť na článok

Ravasz Ábel: El akarom érni, hogy a szlovák liberálisok komolyabban vegyék a kisebbségpolitikát

A Híd korábbi politikusa nem ért egyet Richard Sulíkkal sem a migráció, sem az iskolai ingyenebédek ügyében, de abban bízik, azért fognak tudni együttműködni. Az SaS választási listájának 31. helyéről vág neki az előrehozott választásnak Ravasz Ábel, a H

prejsť na článok

Intő Brüsszelből

Tavaly novemberben az Európai Parlament küldöttsége járt Szlovákiában, hogy felmérje: az itteni romalét állapota ha csigavonalban is, de halad-e, vagy a társadalom legelmaradottabb rétegének és marginális csoportjainak integrálása a „cigányúton” csak egy

prejsť na článok

Ravasz Ábel: Ha az állam nem tudja feltérképezni a kisebbségeit, nem tud segíteni rajtuk

Szlovákiában sok ember mentális terén kívül esik a kisebbségek világa. Amikor látja a kisebbségek közötti ellenségeskedést, elborzad, hogy egy bármikor elnyomható közösség hogyan tud valaki mást eltaposni. Ez az élmény vonzotta a szlovákiai nemzeti kisebb

prejsť na článok