Szlovákiát bíróság elé citálta az Európai Bizottság (EB) a roma gyerekek iskolai szegregációjának okán. Maga az eljárás már 2015 óta tart, de az elmúlt három év kormányzati passzivitása okozta azt, hogy az EB már a bíróságra bízná a kérdés megoldását. Az egész ügy árthat az ország nemzetközi megítélésének, és akár évente ismétlődő, fájó bírságokhoz is vezethet. De mindez eltörpül azok mellett a károk mellett, amelyeket a társadalmunknak a szegregáció okoz. A szegregáció kifejezés leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a lakosság egyik csoportját, annak kárára, elkülönítjük a többségtől. A szlovák iskolaügy esetében konkrétan arról van szó, hogy a roma gyerekek jelentős részét elkülönítve oktatjuk a többi gyerektől, általában rosszabb körülmények között. Az, hogy a roma gyerekeket Szlovákiában szegregáljuk, nyílt titok. Részvételük az óvodai oktatásban alacsony. Ezzel szemben a speciális iskolákban és osztályokban kiemelkedően magas. Az általános iskolákban gyakran olyan osztályokba járnak, ahol az osztálytársak többsége maga is roma, és sokszor az egész iskola roma többségű. Ezek az osztályok és iskolák sajnos gyakran rosszabb minőségűek, mint a többi, környékbeli tanterem, aminek eredményeképpen a roma gyerekek teljesítménye elmarad az országos átlagtól, és hátrányt okoz számukra az élet többi szférájában is, beleértve a munkaerőpiacot vagy a lakhatást. A dolgok jelenlegi állásáról mindannyian tudunk, mégis gyakran próbáljuk tagadni. Nemcsak egymás között, hanem az EB irányába is, akiknek már évtizedek óta magyarázzuk, hogy semmi többet nem tehetünk annál, mint amit már úgyis teszünk. Ilyen kijelentések után nem csodálkozhatunk, hogy az EB megunta a kifogásainkat és bekeményített. Az iskolai szegregáció megszüntetése pedig nem is lenne lehetetlen feladat, ha a jó irányból közelítenénk meg a dolgot. Nem lesz elég az, ha egyenként fogunk hozzá a munkához azokban az iskolákban, amelyekben ma szegregált oktatás zajlik. Az sem segít, ha moralizálni fogunk, ha elítéljük és lenézzük ezt a több száz intézményt. A helyes megközelítés az, hogy olyan reformlépéseket teszünk az iskolarendszerben, amelyek megakadályozzák a további szegregáció kialakulását, és amelyek megszüntetik a ma fennálló, a szegregációt motiváló tényezőket. Biztosítanunk kell, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek már az iskolába való belépés előtt megfelelő támogatást kapjanak; hogy be is lépjenek az iskolába; és hogy azok az iskolák, ahová ezek a gyerekek járnak, megkapják a megfelelő támogatást. Van több kulcslépés, amelyek segíthetnek a fenti célok elérésében. Alább azt az ötöt választottam is, amelyek a legfontosabbnak tűnnek. 1. Kora gyerekkori támogatás. Meglátásom szerint a szegregáció elleni harc legfontosabb eleme a hátrányos helyzetű családok megfelelő támogatása a gyerekek életének első éveiben. Azok a szülők, akik már maguk is szegénységbe születtek, gyakran nem rendelkeznek a megfelelő eszköztárral ahhoz, hogy segíteni tudják a gyermekeik felzárkóztatását. Szlovákiában ma nincs megfelelő hálózat az ő támogatásukra. Ami van, azt civil szervezetek végzik (mint az ómamák és a bábák), nem pedig az állam. Ha áttörést akarunk elérni a szegregáció témájában, egy mindenki számára elérhető, kora gyerekkori támogató hálózatra van szükség, különösen a szegénység által sújtott településeken. Meg kell erősítenünk a bölcsődei és gondozói hálózatokat, ez egyébként nemcsak a szegény, de a gazdagabb családoknak is segítene az anyák munkaerőpiaci elhelyezkedésében. 2. Óvodai oktatás. Folytatunk kell a 2016 és 2020 között elkezdett munkát, és fokozatosan minden gyereknek lehetővé kell tennünk három évnyi óvodai gondoskodást. Olyan megoldásra van szükségünk, amely minden gyereket egyaránt érint, természetesen kivételekkel az otthon óvodáztatott gyerekek esetében (amennyiben a szülők be tudják biztosítani az otthoni nevelés megfelelő körülményeit). Az, hogy 2019-ben megtettük az első lépést ezen az úton, és bevezettük a kötelező óvodáztatás első évét az ötéves gyermekek számára, kulcsfontosságú a tekintetben, hogy az EB eddig nem vitte bíróság elé a szegregáció ügyét. Ezt a lépést az EB pozitívan ítélte meg, viszont az, hogy az elmúlt három évben (a különféle kiadott akciótervek és stratégiák ellenére) a kormánynak nem sikerült tovább vinni ezt a folyamatot, az egyik fő oka annak, hogy most az ország a bíróság elé kerülhet. A parlament elé kerülő mindenféle egzotikus ötletek, mint az, hogy csak a roma gyerekek járjanak kötelezően óvodába, csak fokozzák a szegregációs nyomást és rontják a helyzetet e téren (hiszen így már az óvodában szegregált osztályok jönnének létre). 3. Speciális iskolák. Ha nem akarjuk, hogy ennyi roma gyermek járjon szegregált speciális iskolába, elsősorban származása okán, akkor meg kell változtatnunk a jelenlegi diagnosztikai gyakorlatot, amely gyermekek tömegeit küldi a speciális oktatásba viszonylag „könnyű” diagnosztikai látleletekkel. Az olyan határesetnek számító diagnózisok, mint a hallászavar vagy a könnyű mentális fogyatékosság elfedik a valós helyzetet: azt, hogy a gyerekek felkészületlenül érkeznek az iskolába, hogy nem értik az oktatási nyelvet, illetve nincsenek hozzászokva az iskolai körülményekhez. Tudatosítom, hogy a munka ezekkel a gyerekekkel nem egyszerű (és nem is lehet egyszerű), de azáltal, hogy a speciális iskoláink ma képtelenek az oda kerülő gyerekek rehabilitációjára és visszajuttatására a fősodorba, egész egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a roma gyerekek 20%-a hozzájuk kerüljön. A ma speciális iskolákban lévő roma gyerekek zömének valójában a fősodorban van a helye. 4. Anyanyelvi oktatás. Szlovákiában több tízezer roma anyanyelvű, iskoláskorú gyerek van. Ezzel szemben csak néhány olyan iskola van, amely a roma nyelvet használja az oktatásban. Ez egy nagyon fontos faktor a roma gyerekek elkülönített oktatásának nemzetközi megítélésében. Maga az a tény, hogy a roma gyerekek saját iskolákba vagy osztályokba járnak, nem lenne gond – hiszen ilyen logika alapján működik a szlovákiai magyar oktatásügy is, és azt pozitívan értékeljük. A roma gyerekek viszont nem „roma iskolákba” járnak, hanem egyszerűen elkülönítve látogatják a szlovák (és magyar) iskolákat. Pedig pontosan az ilyen iskolák jelenthetnék a megoldást azokban a régiókban, ahol elvi esély sincs a roma gyerekek kiegyensúlyozott arányú elvegyítésére a (sokszor nem is létező) szlovák vagy magyar gyerekekkel. Az ehhez hasonló iskolák létrehozásához hiányoznak mind a tanárok, mind a tankönyvek és segédeszközök. Sokkal jobb lépésnek tűnik azonban menet közben ledolgozni a hiányosságokat (például kivételekkel, átmeneti megoldásokkal), mint ha arra várnánk, hogy minden készen álljon az iskolák létrehozásához. Megjegyezném, hogy ha a roma gyerekek anyanyelvi oktatására ugyanolyan energikusan reagálna a szlovák publikum, mint a déli szlovák iskolák kérdésére, már rég mindent megoldhattunk volna. 5. Támogató intézkedések. Ha vannak is ma támogató intézkedéseink a roma gyerekek iskolai intergációja kapcsán, azokat általában európai pénzekből finanszírozzuk. Projektalapúan finanszírozzuk a tanárasszisztenseket, a támogató csapatokat, de még az infrastrukturális beruházásokat is. Természetesen jó, ha plusz forrásokat tudunk bevonni az iskolaügybe, de a nap végén ez a megoldás komoly problémákat okoz. Az európai projektfinanszírozás nem kiszámítható és rendszeres, hanem átmeneti és ad hoc. A valós előrelépéshez befektetésre van szükség az iskolaügybe, és nem európai pénzekből. Azokat az iskolákat kellene a legjobban támogatnunk, amelyek a nehéz helyzetben lévő gyerekekkel foglalkoznak. A pedagógusok és a támogató személyzet esetében pedig kiszámítható, stabil életpályát kell biztosítanunk, ha azt akarjuk, hogy minőségi módon tudjanak foglalkozni a hátrányos helyzetű gyerekekkel. Ez az ötös lista messze nem teljes – viszont tartalmazza azokat a lépéseket, amelyek szerintem a legnagyobb esélyt adják arra, hogy komolyan felvegyük a harcot a szegregációval. A megoldásokat ismerjük, és viszonylagos konszenzus is van velük kapcsolatban, szükség van viszont politikai akaratra mind az iskolaügyi miniszter, mind a miniszterelnök részéről. A sikerhez kitartó munkára van szükség – jó hír viszont, hogy a megszokott „hosszú távú befektetés” mantra helyett azt gondolom, hogy egy jól beállított iskolaügy már az első generációnál hatalmas változásokat képes elérni a gyerekek eredményessége terén. Nem évtizedekre, hanem néhány évnyi minőségi munkára van szükségünk. Ha megmaradunk annál, hogy azokkal az iskolákkal foglalkozunk, amelyek valahogy a figyelem középpontjába kerültek (mint legutóbb Ólublóban), akkor helyben tudunk segíteni, de az országos szintű gondokat nem oldjuk meg. Amennyiben valós változást szeretnénk elérni, az oktatási rendszer reformjára van szükség. A roma gyerekeket nem tarthatjuk mellékvágányon, mint ahogy azt eddig tettük. A szegregációval kapcsolatos bírósági ügy nagyon kellemetlen, de végül lehet, hogy éppen az Európai Bizottság nyomása lesz az, amely rákényszerít bennünket a szükséges lépések megtételére. Az igazi nyertesek ezzel mi magunk lennénk.
Miért nem? A kaparós hívők és a postás néni (aki a kaparósokat teríti) biztosan arra buzdítanának, hogy tovább kellene próbálkoznom. Ha az élet más dolgai sem jönnek össze (akkor egyes filozófiák szerint) szintén tovább kell próbálkozni. Mégis, hol a hatá
prejsť na článokTavaly novemberben az Európai Parlament küldöttsége járt Szlovákiában, hogy felmérje: az itteni romalét állapota ha csigavonalban is, de halad-e, vagy a társadalom legelmaradottabb rétegének és marginális csoportjainak integrálása a „cigányúton” csak egy
A parlamenti választási kampányra ráforduló szlovák parlament – egy bizarr, villámgyors törvénykezési folyamat végén – ismét bevezette az ingyenebédet minden alapiskolás, ill. az óvoda utolsó osztályába járó gyerek számára. A kormánypárti képviselők ezzel
A Híd korábbi politikusa nem ért egyet Richard Sulíkkal sem a migráció, sem az iskolai ingyenebédek ügyében, de abban bízik, azért fognak tudni együttműködni. Az SaS választási listájának 31. helyéről vág neki az előrehozott választásnak Ravasz Ábel, a H
Ma egy alternatív Valentin-napra ébredtünk: nőnapamikor hát kiderül ám a ki szeret most kit valójában?! Legalább 3, jól elkülöníthető férficsoport biztosan útnak indul ilyenkor. Az Első – a Muszáj réteg „Minden férfi ilyen“ mondja „minden nő“. A muszáj
prejsť na článok