Hiánypótló film egy magyarellenes korszakról

Október folyamán Pozsonytól Kassáig 16 moziban, novembertől pedig iskolákban vetítik a Hancsovszky című játszott dokumentumfilmet, amely ízig-vérig szlovákiai magyar film, beleértve a történetet, az alkotókat, a színészeket. A film történelmünk egy tragikus korszakában, 1945-ben, a háborút követően játszódik Tornalján, egy olyan időszakban, amiről a magyarokkal szembeni bosszúvágy, az etnikai gyűlölet uralta a hétköznapokat. Ebben a közegben él a 19 éves gimnazista, Hancsovszky Béla, aki, csakúgy, mint a többi tornaljai (és bárhol máshol élő) fiatal, épphogy fellélegezve a második világháború borzalmaiból, végre élni szeretne. A fiatalok jövőjét azonban sötétbe borítják a csehszlovák államvezetés retorziói, a kitelepítések és a magyar nyelv betiltása. Egy nyári éjszakán a tornaljai csendőrőrs titokzatos körülmények között felrobban, és a merényletet Hancsovszky Béla vállalja magára, akit ezért halálra ítélnek. Az ügy azonban váratlan fordulatokat vesz és végül már az ügyész is elbizonytalanodik a fiú bűnösségében. Hogy hogyan végződik a történet, nem áruljuk el, meg kell nézni a filmet. És nemcsak azért, hogy megtudjuk, mi lesz a fiú további sorsa. Azért is, mert Simon Attila és Popély Árpád történészek közérthető, világos magyarázatának köszönhetően a sztori mellett olyan történelmi hátteret kapunk az adott korról, az előzményekről, az ok-okozati összefüggésekről, amiről soha nem lenne szabad megfeledkezni. Hancsovszky Béla történetét – amit korábban a történészeken kívül nagyon kevesen ismertek – kortársa, a szintén Tornaljáról származó Czente Zoltán tartotta életben, aki Magyarországon jelentetett meg róla egy hosszabb tanulmányt még a kétezres évek elején. Amikor aztán Simon Attila és Laczkó Sándor – a film későbbi rendezője és producere – történetet keresett a hontalanság éveinek bemutatására, beugrott nekik Hancsovszky neve. Mert, ahogyan Simon Attila egy interjújában fogalmazott: „egyetlen sztori mindig beszédesebb, mint sok ember történetét bemutatni”. Hancsovszky története olyan kérdéseket is feszeget, mint hogy meddig lehet elmenni, amikor mindentől megfosztanak, amikor sarokba szorítanak? Gyáva-e az, aki nem tesz semmit? A történet nem szokványos módon, három egymásba fonódó perspektíván keresztül bontakozik ki: történészi beszámolók, egy fiatal történész személyes utazása, valamint Hancsovszky 1945-ös dacos cselekedetének ábrázolása nyomán. A film dramaturgja Varga Emese volt. „Nem mindennapos, hogy egy olyan szlovákiai magyar téma kerül a mozivászonra, amelyről évtizedekig senki sem beszélt. A színészek és az alkotók beletették a lelkület ebbe a produkcióba, most a nézőkön a sor, szeretettel várunk mindenkit” – mondta Laczkó Sándor. Komáromban a Tatra moziban még kétszer lesz látható a film, október 28-án és november 2-án. A későbbiekben pedig iskolákban vetítik majd, és az alkotók beszélgetéseket is terveznek a diákokkal. A filmet a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Presstige Kft. jegyzi. (d)Várakozáson felüli fogadtatásban részesült a PressburgBandor Éva újabb Igric-díjat nyertSzínésznőink az Oscarra nevezett filmben The post Hiánypótló film egy magyarellenes korszakról first appeared on Delta - A Komáromi régió hetilapja - Komárňanský regionálny týždenník.

prejsť na článok

Film pre anorektičky

Viete, aký film majú najradšej anorektičky? Grci, grci, grcičky.

prejsť na článok

Film: Oprava starého okna

V roku 2019 sme organizovali tradičný Banskoštiavnický kurz, tému Tradičné stolárstvo: obnova okien a dverí 2019. Jedným z výstupov z tohto kurzu je aj inštruktážny film o oprave okien. Banskoštiavnický kurz a seminár pre remeselníkov Tradičné stolárstvo:

prejsť na článok

Toto je náš svet Captain Fantastic

Film Captain Fantastic alebo poslovenčený Toto je náš svet pochádza z roku 2016.  Takže čerstvá filmová novinka ktorá nedávno obletela kiná a už sa o nej hodne píše. Väčšinou teda v tom pozitívnom. Film rozpráva príbeh jednej rodiny ktorá sa rozhodla opus

prejsť na článok

I. zákon STV

Ak si chceš pozrieť dobrý film, určite ho nenájdeš na STV.

prejsť na článok

Film Marťan

Film Marťan v piatok večer nesklame V roku 2015 si cestu do filmového sveta prerazil aj Marťan. 134 minútový snímok ktorého režisérom je Ridley Scott. Film Marťan vznikol podľa knižnej predlohy Andyho Waira ktorý vytvoril príbeh ktorého hrdinom je Mark Wa

prejsť na článok