Lévai Történelmi sétakert

slovensky english A sétálóutcát az Osztrák-Magyar Monarchia idejében, körülbelül a XIX. század végén alakították ki. Létrehozásában nagy szerepet játszott a városszépítő bizottság, amelynek elnöke 1876-ban Dr. Brach Ferenc, megyei főorvos, tudós lett (1821-1894). A bizottságban helyi képviselők, városi tisztviselők, üzletemberek – egyszóval lokálpatrióták tömörültek, akik szívügyüknek tekintették a növekvő város köztereinek szépítését. Ez a keskeny zöldövezet a temető és az egykori Tanítóképző Intézet (ma Lévai Pedagógiai Szakközépiskola) között, a régi városliget, valamint a hosszabb történelmi korzó része volt, amely a város központjában lévő térről indult s folytatódott egészen a Kálváriára. A sétány, ill. sétakert, ahogy nevezték, volt az egyetlen zöld terület, járdákkal átszőve, padokkal és orgonafákkal szegélyezve. Pihenőhelyül szolgált a város lakóinak, de ide jártak a diákok, gyermekes családok is. Fokozatosan parkká alakult, amelyben a ritka növényzet telepítésében a Tanítóképző Intézet hallgatói is segédkeztek. Néhány egzotikus fa még ma is megtalálható benne. A legismertebb közülük a japán akác (sophora japonica), az ostorfa (celtis occidentalis), a közönséges júdásfa (cercis siliquastrum) és mások. virágzó júdásfa A második világháború után, amikor a Schoeller-család  magánkertjéből új városi parkot alakítottak ki, a sétány pusztulásnak indult, benőtte a gaz, s a feledés homályába merült. 2016-ban itt – a belváros eme begazosodott  részén – véletlenül bukkantak rá az értékes külhoni fákra, s  a helytörténészek olyan dokumentumokat fedeztek fel, amelyek bizonyították az  első park létezését ezen a helyen. A Lévai Városszépítő Társaság (LVT) és elnöke, Tolnai Csaba (1972 – 2021) kezdeményezésére 2017-ben megkezdődött a Történelmi Sétány fokozatos helyreállítása. Léva városával együttműködve a Lévai Városszépítő Társaság lépéseket tett a város feletti  egykori park megmentésére. A terület revitalizációs tanulmányának kidolgozása után az önkéntesek 2017 tavaszán kezdhették meg az első munkálatokat, amelyek nagy része 2022 decemberében fejeződtek be. A felújított terület hivatalosan átadták 2023. május 1-jén.a felújításról Történelmi Sétány 2020-ban Történelmi Sétány 2022-ben Príspevok Lévai Történelmi sétakert je zobrazený ako prvý na Levický okrášľovací spolok.

prejsť na článok