- 3,7%-kal nőttek márciusban a fogyasztói árak Magyarországon a KSH adatai szerint. Ez látványos gyorsulás a februári 3,1%-os emelkedés után, így további gyorsulásra számíthatunk a következő hónapokban. A maginflációs mutató 4% alatti, tehát minimális mértékben esett csak. - 1,6 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban Németországban – ezzel már a második egymást követő hónapban van visszaesés az előző nyolc hónapos növekedés után. - Igazán erősek voltak a technológiai részvények, emelkedést láthattunk a vezető amerikai indexek körében. Ezzel szemben Ázsiában rossz volt a hangulat, mivel a kínai infláció a vártnál nagyobb mértékben nőtt márciusban. Az európai tőzsdéken iránykeresés látszik, a magyar tőzsde azonban alulteljesített. - erőteljes növekedési pályára terelődött a gazdaság Amerikában, annak ellenére, hogy februárban rekordszintre nőtt a külkereskedelmi mérlegének hiánya. Úgy tűnik, hogy a masszív költségvetési ösztönző intézkedések akár közel négy évtizedes csúcsra is felhúzhatják idén a gazdasági növekedési ütemét.
- Az MNB monetáris tanácsa e heti kamatdöntő ülésén normalizációs lépésekről határozott, viszont a közlemény és az azt követő sajtótájékoztató a piaci várakozásokhoz képest rendkívül laza hangvételt ütött meg, így a forint jelentős gyengyülésbe kezdett a
prejsť na článok- Az MNB újabb 20 bázisponttal 3,3%-ra emelte az egyhetes betéti kamatlábat, így bő három hét alatt összesen már 150 bázisponttal szigorítottak. Ezzel továbbra is a magyar a legmagasabb irányadó kamat a régióban. - Megemelte az irányadó kamatot a szerdai
prejsť na článok- Az előző negyedévhez képest enyhén csökkent, éves összehasonlításban azonban továbbra is javul a lakosság fizetőképessége az Intrum és a GKI indexe alapján. - További 40 bázisponttal 2,5%-ra emeli az irányadó kamatot az MNB – derül ki az egyhetes betéti
prejsť na článok- A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) októberben 53,1 pontra emelkedett a szeptemberi 52,1 pontról, azaz a jelek szerint az elszálló áram- és gázárak egyelőre nem húzták le a magyar vállalatok saját üzleti helyzetükkel, kilátásaikkal kapcsol
prejsť na článok- A 200 ezer forintos minimálbér eléréséről szervezett konferenciát a Munkástanácsok Országos Szövetsége. A konferencia panelbeszélgetésén a közgazdászok úgy vélekedtek, hogy berobbantja az inflációt a minimálbér 20%-os emelése. - Az Európai Bizottság a m
prejsť na článok