Heti piaci elemzés 2020.04.20. – 2020.04.24.

- Bár Európában enyhülni látszik a nyomás, a tengerentúlon még mindig tombol a járvány. Több európai országban már a gazdaság fokozatos újraindításáról beszélnek, ahogy az Egyesült Államokban is, pedig az továbbra is gócpontnak számít. Múlt héten újabb 4,4 millióan jelentkeztek munkanélküli segélyért az USA-ban, így összesen már 26,5 millió ember maradt munka nélkül az országban. - Soha nem látott összeomlás történt az olaj piacán. Hétfőn ugyanis a májusi lejáratú határidős WTI típusú kőolaj ára - 37 dollárra esett, tehát az eladók fizettek az olaj elszállításáért. Bár az árfolyam főleg technikai okok miatt zuhant idáig, aggodalomra adhat okot a negatív olajár. A hétfői mélypont óta azonban emelkedtek az árak, az olajszektor részvényei is kezdenek talpra állni a sokk után. - Csütörtökön Markit beszerzésimenedzsment-indexek érkeztek Európából, amelyek az index története óta legalacsonyabb értéket vették fel. Az eurózónára vonatkozóan az ipari index 33,6 ponton áll, a szolgáltatási szektor adata pedig még ennél is alacsonyabb: 11,7. A kompozit index 13,5, ami jelentős gazdasági visszaesést tükröz. Amerikából kicsit jobb adatok érkeztek, azonban a 27,4 pontos érték is recessziót sugall.

prejsť na článok

Heti piaci elemzés 2019.03.25. – 2019.03.29.

- Az MNB monetáris tanácsa e heti kamatdöntő ülésén normalizációs lépésekről határozott, viszont a közlemény és az azt követő sajtótájékoztató a piaci várakozásokhoz képest rendkívül laza hangvételt ütött meg, így a forint jelentős gyengyülésbe kezdett a

prejsť na článok

Heti piaci elemzés 2020.03.09. – 2020.03.13.

- Tovább folytatódik a koronavírus keltette pánik a tőzsdéken. Az esés nem kíméli a tengerentúli, az európai és az ázsiai piacokat sem. Hazánkban is jelentős zuhanás mutatkozott a BUX index papírjaiban. Pénteken próbál picit magához térni a piac. Leginkáb

prejsť na článok

Heti piaci elemzés 2020.12.21. – 2020.12.23.

- Ez az idei év utolsó heti riportja. Kellemes karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új évet kivánunk! - Kétséges, hogy sikerül megállapodni a brit kormánnyal a Brexitről. Továbbra is nagyok a nézetkülönbségek a halászat, az egyenlő versenyfeltételek és

prejsť na článok

Heti piaci elemzés 2020.06.08. – 2020.06.12.

- Kedden megismerkedhettünk a Központi Statisztikai Hivatal által publikált májusi inflációs adatokkal. Bár az elemzők sem vártak magas értéket a közölt adat kis meglepetést okozott. 2,2%-kal emelkedtek a fogyasztói árak az év 5. hónapjában, ami további c

prejsť na článok

Heti piaci elemzés 2020.11.09. – 2020.11.13.

- Joe Biden demokrata jelölt megnyerte a 2020-as amerikai elnökválasztást, de Trump még mindig nem ismerte el a vereséget, és akadályokat gördít a sima átmenet útjába. Részvénypiaci kilátások szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy kié lesz a szená

prejsť na článok