- A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a Fed a 2,25-2,5%-os irányadó kamaton szerdai kamatdöntő ülésén. Jerome Powell jegybankelnök kifejezetten optimista hangnemet ütött meg a gazdasági kilátások kapcsán. Az infláció továbbra is elmarad a jegybanki céltól, azonban ezt egyszeri hatások is okozhatják, a feszes munkaerőpiac következtében a maginfláció növekedési üteme belátható időn belül elérheti a 2%-ot, viszont a kamatemelést sem látja egyelőre szükségesnek a Fed. - Sikeresen haladnak az amerikai és a kínai kereskedelmi tárgyalások, melyek következő fordulójára május 8-án kerül sor. A Politico értesülései szerint elképzelhető az USA által kivetett, 200 milliárd dollárnyi terméket érintő 10%-os vámot eltörlése.
- Az MNB monetáris tanácsa e heti kamatdöntő ülésén normalizációs lépésekről határozott, viszont a közlemény és az azt követő sajtótájékoztató a piaci várakozásokhoz képest rendkívül laza hangvételt ütött meg, így a forint jelentős gyengyülésbe kezdett a
prejsť na článok- A héten jó hangulat uralkodott a piacokon, miután Donald Trump bejelentette, hogy hajlandó rugalmasan kezelni a kereskedelmi megállapodás határidejét, és adott esetben akár eltekint a vámok megemelésétől. A határidőt később 60 napra hosszabbították, aza
prejsť na článok- Várhatóan február 27-28-án kerülhet sor Donald Trump és Hszi Csin-ping találkozójára, ahol a felek jelentős bejelentéseket tehetnek a kereskedelmi konfliktus kapcsán - A várt visszaesés ellenére emelkedett a feldolgozóipari ISM index értéke - Február vé
prejsť na článok- Idén befejezheti mérlegének leépítését a Fed, amit több vezető jegybankár is támogatna. Kamatemelések terén a tagok megosztottabbak, de az amerikai jegybank várhatóan óvatosabban halad tovább, az inflációs adatok szerepe felértékelődhet a további lépése
prejsť na článok- Az amerikai részvénypiacokon folytatódott az esés az újév első hetében, míg az európai piacokon inkább iránykeresés zajlik - Megállapodás híján folytatódik a részleges kormányzati leállás az USA-ban - Az ISM feldolgozóipari indexe 54,1 pontra csökkent a
prejsť na článok