A Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, sokak számára a neves "Duna utca" hivatalos oldala
Kedves Kilencedikesek! Biztosak vagyunk abban, hogy az ünnepek elmúltával a Titeket leginkább foglalkoztató gondolat a továbbtanulás kérdése, és reméljük, hogy újévi fogadalmaitok között előkelő helyen szerepelt az, hogy szeptembertől a Duna utcai gimi di
Ki ne szeretne játszani, sőt játszva tanulni?! A Magyarország, szeretlek! című, több éve adásban lévő vetélkedő mintájára idén is remek szórakozást biztosítottunk a felső tagozatos tanulóinknak. A Duna utca, mi is szeretünk! játék két csapatában minden f
Kiskarácsony, nagykarácsony – ezt a címet adtuk alsó tagozatos tanulóink idei karácsonyi műsorának, és mint egy csokrot nyújtottuk át ajándékul a kedves jelenlévőknek: szülőknek, tanároknak és diáktársaknak egyaránt. Igyekeztünk színessé tenni a programot
A karácsony varázsát és az ünnepek hangulatát mindenki várja, nincs ez másképp a gyermekeknél sem. Talán az ő örömük az, ami még szebbé és tisztábbá tudja varázsolni a karácsony ünnepét. Ezt a hangulatot igyekeztünk mi is szerda délelőtt megidézni az isko
A világűr csodái elnevezést kapta a soron következő tematikus foglalkozás az inkluzív csapat szervezésében. A csoportos foglalkozásokat azért is tartjuk nagyon fontosnak, mert az együttműködésre, az önbizalom növelésére, de az indulatkezelésre és a kudar
Az iskola igazgatósága értesíti a tanulókat és a szülőket, hogy a 245/2008-as iskolai törvény 150.§-a 5. bekezdésének értelmében szervezési okok miatt igazgatói szabadot rendel el 2023.december 22-re /péntek/. Nem üzemel sem az étterem, sem az iskolai k
Ezt is megkérdezte a Mikulás december 7-én a Duna utcai iskolában, amikor ellátogatott oda a segédeivel: a bájos angyalokkal és a kissé hangos krampusszal. Csak az alsó tagozatos osztályokba kopogtattak be, mivel már így is csúszásban voltak, sokfele járt
November utolsó szerdája érdekes kirándulást tartogatott számunkra a győri Mobilis élményközpontba. Reggel az iskola elől indult a buszunk Győrbe. Az utunk kellemes volt és viszonylag rövid, mivel röpke egy óra múlva már Győrben, az Árkád bevásárlóközpon
December 1-jén, pénteken reggel a Duna utcai gimnázium 3. emeleti folyosóján csend honolt, pirosba öltözött diákjaink ugyanis a tornateremben gyülekeztek, hogy megnyissuk a Diákönkormányzat által szervezett, “piros szalagos diáknapnak” keresztelt tematiku
November 30-án Nyitrán került sor az Implom József középiskolai helyesírási verseny szlovákiai fordulójára. Iskolánk másodikos diáklányai kiválóan szerepeltek ezen a megmérettetésen. Minden verseny izgalmakkal jár, de hogy még a verseny színhelyére való u