Tények és tévhitek a villanófényes kezelésekről

Tegyük tisztába a dolgokat, vegyük sorra a köztudatba rögzült híreket sz IPL-lel kapcsolatban! 1. Az IPL az lézer? Nem. Annyi a közös bennük, hogy fénnyel dolgozik mindkettő, és mindkettőt használják tartós szőrtelenítésre. A lézer monokromatikus és fókuszált, a villanófény (IPL) pedig szórtabb, nagyobb spektrumú sugárzás. 2. Az IPL csak szőrtelenítésre használható? Nem! Tartós szőrtelenítésen kívül fiatalításra (fotorejuvenációra), pigmentfolt, rosaceás területek, akne, illetve seprűvéna kezelésére is alkalmas. 3. Fáj? A hagyományos IPL kezelés igen. Elviselhető, de fáj, jellemzően bepirosodik, majd a bőrön napégésre jellemző tüneteket tapasztalhatunk, mely 1-3 nap alatt elmúlik. 4. Van kevésbé fájdalmas megoldás? Van, sőt! Az IPL már régi (igaz, hogy jól működő) módszer. Sokat fejlesztettek rajta. Az egyik fejlesztés pl az, hogy a fény erejét rádiófrekvenciával kombinálják, melynek eredényeképpen sokkal kisebb energiával jóval hatékonyabban tudunk kezelni. Ez azt jelenti, hogy sokkal kevésbé fáj. Ezt a technológiát úgy nevezik, hogy e-light (vagy ELOS electro optical synergy). Mindarra hatásos, amire az IPL, viszont sokkal kevésbé kellemetlen. 5. Lehet nyáron kezelni, vagy akkor hatástalan? Ez a kérdés az, ami leginkább foglalkoztatja a vendégeimet, és itt van a legtöbb félreértés. Az tény, hogy az IPL annál jobban hat, minél sötétebb a szőr és minél világosabb a környező terület, valamint minél sötétebb a bőr, annál több energia nyelődik el magában a bőrben, s ez emeli az égési sérülések kockázatát. DE! Az e-light az alkalmazott rádiófrekvencia miatt sokkal kisebb fényenergiát használ, viszont mélyebbre tudja vinni azt, így nagyon kevés az esély a sérülésre. Van azonban egy olyan technológia, ami teljesen kizárja a sérülésveszélyt, ez pedig az SHR (super hair removal) technológia. A sorozatos villanásokban leadott fény a kutatások szerint ugyanolyan hatékonyan (néha hatékonyabban), viszont teljesen fájdalommentesen adja ugyanazt az eredményt, mint az e-light, illetve az IPL. 6. Szóval akkor lehet nyáron? Igen! Lehet is, meg hat is. Viszont csak akkor csinálom meg, ha vállalod, hogy tartózkodász a naptól a kezelés alatt. Mit jelent ez? Fényvédelem, tűző napon ruhával, kalappal takarni a bőrfelületet. Kész vagy ennyit megtenni a fiatal, szőrtelen bőrödért? 7. Fiatalítani is lehet fájdalom nélkül? Igen. Az SSR (super skin rejuvenation) módszer az SHR-hez hasonlóan működik. Szóval, kövesd a fényt! The post Tények és tévhitek a villanófényes kezelésekről appeared first on Derm-A.

prejsť na článok

Milyen gyakran menjünk kozmetikushoz?

Szóval, itt a nagy kérdés, és én megpróbálom megadni rá a választ. Nem lesz könnyű. Bizonyára te is tudod, hogy ahány nő és ahány bőr, annyi különböző igény, elvárás irányul felém. Van, aki csak jól szeretné érezni magát és relaxálva szépülni egy kis időt

prejsť na článok

Orvos, vagy kozmetikus?

Nincs ember, aki ne foglalkozna a külsejével roppant mértékben nő a száma azoknak a nőknek/férfiaknak, akik aktívan tesznek bőrük, arcuk szépségéért. Manapság már nem az a kérdés, hogy szépüljünk-e, vagy sem, hanem az, hogy hogyan. Mindig elszomorodok, m

prejsť na článok

Mit csinál a szorongás kezelése és kezelése?

Mit csinál a szorongás kezelése és kezelése? Az ilyen típusú erekciók tartalmazzák az alapvető fizikai rendszereket és az eljárásokat. Az ezen eljárások bármelyikének megszakítása kiválthatja az ED -t. Ide tartoznak: idegrendszer -véres érek, amelyekMuscl

prejsť na článok