Heti piaci elemzés 2020.03.23. – 2020.03.27.

- Kedden kamatdöntő ülést tartott a MNB. Az irányadó kamatrátákhoz nem nyúltak, viszont egy új gazdaságpolitikai eszközt vezettek be, amivel enyhíthetik a jelenleg tapasztalható visszaesést. Ez egy hosszú lejáratú, fedezett, fix kamatozású hiteleszköz. Mivel a jegybank nem tervezi a hitelek sterilizálását, így ez likviditásbővítő intézkedésnek tudható be, amely a forint árfolyamára is hatással lehet. - Amerikában a vírus beindulása drámai módon megnövelte a munkanélküli segélyt igénylők számát. A várt 1,7 millió ember helyett 3,3 millióra nőtt azok száma, akik igénybe szeretnék venni a segítséget, mindez egyetlen hét alatt. A válsághelyzet csökkentésére 2000 milliárd dolláros mentőcsomagot fogadtak el, amelyben hitelek, garanciák és direkt kifizetések egyaránt szerepelnek. - Kedden beszerzési menedzsment indexek érkeztek több országból is, amelyek mind a feldolgozóiparban, mind a szolgáltatások terén visszaesést mutatnak. A feldolgozóipar a tengerentúlon és az eurozónára vonatkoztatva is felülmúlták a szolgáltatási szektor adatait, hiszen utóbbit közvetlenül érintik a leállások. A kompozit index az eurózónában drámai csökkenést mutat, a februári 51,6-ról márciusra 31,4 pontra zuhant.

prejsť na článok

Heti piaci elemzés 2019.03.25. – 2019.03.29.

- Az MNB monetáris tanácsa e heti kamatdöntő ülésén normalizációs lépésekről határozott, viszont a közlemény és az azt követő sajtótájékoztató a piaci várakozásokhoz képest rendkívül laza hangvételt ütött meg, így a forint jelentős gyengyülésbe kezdett a

prejsť na článok

Heti piaci elemzés 2020.03.09. – 2020.03.13.

- Tovább folytatódik a koronavírus keltette pánik a tőzsdéken. Az esés nem kíméli a tengerentúli, az európai és az ázsiai piacokat sem. Hazánkban is jelentős zuhanás mutatkozott a BUX index papírjaiban. Pénteken próbál picit magához térni a piac. Leginkáb

prejsť na článok

Heti piaci elemzés 2020.12.21. – 2020.12.23.

- Ez az idei év utolsó heti riportja. Kellemes karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új évet kivánunk! - Kétséges, hogy sikerül megállapodni a brit kormánnyal a Brexitről. Továbbra is nagyok a nézetkülönbségek a halászat, az egyenlő versenyfeltételek és

prejsť na článok

Heti piaci elemzés 2020.06.08. – 2020.06.12.

- Kedden megismerkedhettünk a Központi Statisztikai Hivatal által publikált májusi inflációs adatokkal. Bár az elemzők sem vártak magas értéket a közölt adat kis meglepetést okozott. 2,2%-kal emelkedtek a fogyasztói árak az év 5. hónapjában, ami további c

prejsť na článok

Heti piaci elemzés 2020.11.09. – 2020.11.13.

- Joe Biden demokrata jelölt megnyerte a 2020-as amerikai elnökválasztást, de Trump még mindig nem ismerte el a vereséget, és akadályokat gördít a sima átmenet útjába. Részvénypiaci kilátások szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy kié lesz a szená

prejsť na článok